A neve ellenére ez a leves tele van minden jóval, amit csak tavasszal az ember kívánhat: répa, gomba, krumpli, zöldborsó, csupa finomság! És természetesen a legjobb benne a kicsi húsgombócok, amiket bármilyen más levesbe is adoptálhatunk, ha úgy tartja kedvünk. Ez az étel nagyon laktató, több napra…
Ismét egy levest hoztam, mert aki már régebb óta ismer vagy követi blogot tudja, hogy rajongok a levesekért. Reggel-délben-este tudnék levest enni, minden formájában imádom! Ez a tegnap készült finomság azért ezt a nevet kapta, mert hagyományos testvéreivel ellentétben nem olyan nehéz (pl. mint egy…
Megvallom őszintén, soha nem csináltam még sütőtökből semmit, és szerintem leves formájában nem is ettem még, így nagy főzős barátnémmal, Julcsival ezt készítettük el könnyed vacsoraként egy fergeteges Lovasi koncert másnapján (másnaposan). És fáradtság ide vagy oda, az eredmény isteni lett, és úgy…
Teljesen rákaptam a levesekre, így a következő finomságot a minden hónapban érkező Nők Lapja Konyhából néztem ki. Egy kicsit módosítottam rajta, mert a két szál póréhagyma kevésnek bizonyult (amennyiben valóban csak a fehér résznek szabad belekerülnie, amit én kicsit pazarlásnak érzek), a szalonnát…
A tegnapi forró palacsinta mellé készült ez a szintén őszi, hűvös estéket szebbé varázsoló édesburgonya krémleves. A recepttel nagyon elégedett voltam, az én levesembe azonban nem került fehér, csak sárgarépa, sima vízzel csináltam (ahogy a recept is írja lehet alaplével is), illetve került bele egy…